A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

Van Gennep felfogása szerint a rítusok általános kategóriáján belül az "átmeneti rítusok" olyan csoportot képeznek, amelyek az emberélet fázisaihoz és fordulóihoz (születés, serdülés, ifjúavatás, házasság, halál stb.), avval összefüggésben pedig az egyén egyik társadalmi státusból és szerepből a másikba való kerüléséhez kapcsolódnak - az ember biológiai és kulturális létét ily módon egységbe foglalva. A közös funkció, a biológiai és szociológiai átmenet megvalósítása és megünneplése szolgál magyarázattal e látszólag heterogén rítusok öszeartozására, illetve - van Gennep által felfedezett - egységes sémájára: arra, hoy mindegyikük hármas sémán alapul (elválasztó, határhelyzeti és befogadó rítusok), s hogy az átmenetet gyakran materiális szimbólumok formájában (pl. küszöb, kapu) is megjelenítik. Van Gennep műve egy évszázad társadalomtudományi kutatását előlegezi meg; az elmúlt száz év néprajzi, folklorisztikai, kutlurális antropológiai, szociológiai és vallástudományi művei, M. Gluckman, V. Turner és mások rítuskutatásai az Átmeneti rítusokfényében válnak igazán értékelhetőkké.