A ru egy vietnámi menekült visszaemlékezéseinek laza asszociációs lánca. Szekvenciái hol patakként csobognak, hol könnyel, vérrel áradnak. A történetmondás nem lineárisan halad, hanem látszólag önkényesen ugrál ide-oda az időben, hogy az olvasó óvatosan, olykor humorban feloldva kaphassa a nem mindig könnyen feldolgozható élményeket. Az emléktöredékek, a humoros vagy bizarr anekdoták, a filozófiai és pszichológiai gondolatfutamok, a balladaian homályos és áttetszően világos költői szövegek körkörösen csatlakoznak egymáshoz, a szerző életeseményei között az első és utolsó mondatok igyekeznek hidat építeni.

A mozaikokból apránként megismerjük egy gazdag és tekintélyes család előtörténetét, a szerző saigoni gyerekkorát, személyiségfejlődését, rokonságát, a veszélyes idők hétköznapjait, a „forradalmárokkal” való társbérletet, a malajziai menekülttábor poklát, a kanadai befogadtatás kulturális sokkját, az elbeszélő személyes történetét, szerelmi életét, egyik fiának autizmusát.
Kim Thúy hol könnyeden, hol komolyan úgy mutatja be az életét benépesítő különös, szokatlan embereket és a legabszurdabb kihívást jelentő helyzeteket, hogy közben szinte észrevétlenül, bámulatosan hangolja át olvasói érzéseit.

„A paradicsom másik életnek, másik jövőnek, az újrakezdésnek volt az ígérete. A pokol viszont a félelmeinkből rajzolódott ki: féltünk a kalózoktól, az éhhaláltól, a gépolajjal átitatott, mérgező kétszersülttől, a vízhiánytól, féltünk, hogy nem fogunk tudni talpra állni, hogy a kézről kézre járó piros edénybe kell pisilni, hogy mi lesz, ha minket is megfertőz a csecsemő ótvaros kis feje, és féltünk attól is, hogy sohase jutunk ki a szárazföldre, és soha többé nem látjuk a rokonok arcát, pedig ott ültek ők is valahol a kétszáz ember közt a hajófenék sötétjében.”

Kim Thúy Saigonban született 1968-ban. Családjával tízéves korában menekültek el a kommunista uralom elől. Egy malajziai táborban megszenvedett több hónapos várakozás után francia Kanadában találtak otthonra. Fordító- és tolmácsdiplomát szerzett, majd jogot végzett; a 90-es évek második felében ügyvédként dolgozott, három évig Saigonban. 2002-től 2007-ig saját vendéglőjét üzemeltette Montrealban. Negyvenéves volt, amikor a férjétől egy hónap szabadságot kapott ajándékba. Ekkor kezdte el írni az élettörténetét, amelyet több mint 30 nyelvre lefordítottak és tucatnyi díjat kapott. Azóta több sikeres műve jelent meg, köztük társszerzőként egy könyv az autizmusról.