Oravecz Imre Alkonynaplója a létezés teljességének katalógusa, az időskor mindennapjainak megörökítése.

Hangoltságában és kíméletlen őszinteségében Márai Sándor és Kertész Imre naplóit idézi. Nem feltétlenül az a fontos, hogy az adott napon milyen külső események történtek, a hangsúly a belső tükröződéseken van. Ahogy az Őszi kérdés című naplójegyzetben áll: "Elment a sárgarigó, a kakukk, a gólya, a fecske. Megvárod, míg visszajönnek?" Oravecz Imre most is mindent pontosan rögzít, a létezést elemeire bontja, ugyanakkor nem vész el a részletekben, a lényeges dolgokra összpontosít. Az elmúlásra és az életre, a személyét körülvevő világ állandóságaira és változásaira, a test és a tudat folyamatos párbeszédére. Az egymással szervesen összefüggő emlékekre és álmokra. Arra, ami vele együtt távozik, és azokra, akik utána is itt maradnak. A határban járunk: líra és epika peremén. Az Alkonynapló mintha az időskori remekmű, a Távozó fa továbbírása lenne más modalitásban.