A tudomány és a költészet rendkívül izgalmas kölcsönhatása ez a kötet. A digitális világot közelebb hozza az attól talán leginkább idegenkedőkhőz is, ezzel felszabadítva azokat az áthallásokat, melyek a valódi integrációt segítik tudományon kívül (tudomány és költészet) és belül (számítástudomány és biológia) egyaránt. Forma- és témabontó, nemcsak újfajta megközelítést kínál az Olvasónak, hanem merőben új témákat is, medveállatkáktól hullámfüggvényekig. Abban a tekintetben pedig vitathatatlanul alapvető, hogy ma már minden költő minden verse valójában egyesek és nullák, még ha nem is gondolnak erre.
Jordán Ferenc
hálózatkutató biológus

A kötet verseinek 16,74%-át mesterséges intelligencia írta. Ez elsőre megdöbbentő lehet, viszont ez azt jelenti, hogy a fennmaradó, 83, 26%-ot Balaskó Ákos írta? A gépember kooperáció poszthumán hétköznapjaink egyik evidenciája, de vajon nem volt-e az alkotás mindig is hibrid munkamegosztás ember és nem-ember között? Ki vagy mi "felelős" a szövegért? Perceptron és percepció nyelvi viszonyáért? És mi köze van ennek egyáltalán az intelligenciához, legyen az mesterséges vagy nem? A szerzőség százalékszámítása nem visz közelebb a versben megszólaló én azonosításához, de abban talán megnyugodhatunk, hogy a költészet dataizálhatatlan nyomokban, de még mindig tartalmaz valami emberit.
Nemes Z. Márió
költő, kritikus, esztéta

A perceptron gyermekei