Bálint Sándor (Szeged, 1904. augusztus 1. - Budapest, 1980. május 10.) magyar néprajzkutató és művészettörténész, "a legszögedibb szögedi"-nek tekintik. A 20. századi magyar néprajz és folklór kutatás egyik legnagyobb alakjaként tartják nyilván. Fő kutatási területei az Alföld néprajza, a vallási néphagyományok és Szeged néprajza voltak.
Könyve előszavában az alábbiakat írja: "Majd egy évtizede járjuk a magyar kegyhelyeket, hogy egy összefoglaló néprajzi és szellemtörténeti munkához anyagot gyűjtsünk. A feladat azonban szinte kimeríthetetlen, a kutatás újabbnál újabb kötelességeket ró ránk.
Utunk kezdettől fogva többnek bizonyult szakszerű tudományos expedíciónál, mert a megszentelt magyarságnak: állammisztikának és szakrális népéletnek, felmagasztalt egyéniségnek és közösségi sorsnak, egyszóval a magyar színlétnek és kozmikus helyzetünknek olyan realizmusát tárta fel előttünk, amelyet napjaink metafizikai árvaságában, egyetemes létbizonytalanságában és céljatévesztettségében bizonyára érdemes számbavennünk és életünkbe építenünk.Könyvünk módszere és célzata ezúttal más, mint "tudományos": a magyar lélek platóni tartományainak utikalauza, egy új magyar arisztokrácia olvasmánya szeretne lenni."

Boldogasszony vendégségében