Gellén-Miklós Gábor új kötetében egy keservesen köznapi lét rajzolódik ki, a versek érzékletesen ábrázolják annak fájdalmas stációit. A profán teremtéstörténetben, a hetedik napon: "A program pihen, nem válaszol, / Vaksi képernyőszemével bámul a semmibe".
Ebben a "törött lábú" életben csak botladozni, verejtékezni lehet, a fényképek "már az exponálás pillanatában sárgák". Az anyát a cigaretta, az apát a másnapos sörösüveg bűze idézi, a szerelemből csak a keserű irónia marad, még a virtuális "indián törzsfőnök" névadása is telibe talál: "Szomorú árnyék". A költői én helye üres folt a világban, úgy érzi, az ég nem az ő ege, nem veszi észre a jelet, mert mindig másfelé néz, nyáron is nagykabátban ácsorog, "éjszaka jön / az éjszakára", csak a múló időben létezik. Mégis, aki csak árnyékával van jelen, akinek a szemébe "egy gödör / fekete napja süt", aki kiűzetett a harmóniából, otthontalanságában, bár szemérmesen, tele kétellyel, de mintha mégiscsak a hitre vágyakozna, hogy fölemelhesse szívét, mert egyszer imává állhat össze "a félelem / artikulálatlan hang- / törmeléke".

Villányi László

Szálazódik szét