A tenger - a bársonyos és tajtékzó, azúr és háborgó mélyszürke - visszaköszönő téma Hilmi festményein. Dorit Rabinyan is kékkel festi regényének lapjait, halljuk a víz csobogását, felfekszünk simogató hullámaira, de a következő oldalon elrettent dühödt csapdosása. A Rámallahból New Yorkba érkezett palesztin fiú kitartóan ostromolja a művészet csúcsait, amikor életébe berobban a mindent megváltoztató szerelem. Liat, a tel-avivi zsidó lány a kerítés túloldaláról jött. Míg otthon 60 km és a közel-keleti politika választaná el őket egymástól, addig New Yorkban határok nélkül lehet a szerelmük határtalan. A két fiatal a szerelem mellett a békét is ízlelgeti. Vajon lesz-e, lehet-e megnyugvás a számukra kimért, ugyan csak zsebkendőnyi, de mégis végtelenül megosztott földön? A fiú Hebronban nőtt fel, de menekülttáborban is élt a családjával. Apja ateista, anyja azonban eljutott a vallási bigottságig a körülötte zajló események hatására. Szülei mint tehetséges művészpalántát küldték a nyitott városba egy jobb élet reményében. A lány ösztöndíjjal szívja magába Amerika szabad levegőjét, ahol mi sem természetesebb egy palesztin-izraeli szerelemnél, ő azonban saját magának is szégyelli bevallani, hát még a szüleinek és a barátainak. Liat minden perce vívódás és szenvedés, rémület és értetlenség. Ajtaján két ballonkabátos FBI-ügynök csenget. Kedvenc kávézójában nyomták fel arab terroristaként azonosítva...

Visz a víz