Arany Jánosról mindmáig nem jelent meg nagy, mértékadó monográfia. Szilágyi Márton Arany-könyve, bár bevallottan nem e hiányt betöltendő készült, jóval több, mint egy tematikus tanulmánygyűjtemény. Az Arany társadalmi státuszának változásait összefoglaló nyitószöveg után a műelemző-problémaközpontú fejezetekből felépülő munka számot vet az életmű legfontosabb két irányával, a verses epikával és a lírával. A számos új szempontot megfogalmazó kötet Arany keveset elemzett alkalmi költészetével éppúgy foglalkozik, mint az elbeszélő költemények összefüggéseivel vagy az író 1848 előtti és alatti útkeresésével, de a szerző a jól ismert Arany-balladák értelmezéséhez is termékeny nézőpontot talál a kísértetiesség vizsgálatával. Teszi mindezt a tőle megszokott irodalomtörténeti erudícióval és filológiai alapossággal, amelyekkel felvértezve e könyv önmagukban is összetett, finom meglátásokban bővelkedő fejezetei nemcsak egy pálya, hanem egy írói alkat képét is elénk rajzolják. Ennek az alkatnak Szilágyi Márton kötete nem csupán nagy formátumát és rendkívüliségét, de a saját életmű felett gyakorolt érzékeny fegyelmét és megrendítő voltát, a vívódó Aranyt is képes felmutatni - méghozzá egyszerre precíz és személyes módon. Egyszóval: hiánypótlóan.

„Mi vagyok én”?